Animatoon

Dargay Attila (1927. június 20 – 2009. október 20.)

2020. május 23. - Anita cicus

Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, kiváló művész, a Vuk, a Lúdas Matyi, a Szaffi, Az erdő kapitánya és A nagy Ho-Ho-Ho horgász alkotója, 1927. június 20-án született Mezőnyéken.

Az első magyar színes rajzfilm, A kiskakas gyémánt félkrajcára elkészítésében 1951-ben részt vett Macskássy mellett. 1954-től már rajzfilmtervezőként, 1957-től rajzfilmrendezőként dolgozott a Pannónia Filmstúdióban. Bár első önálló munkája, a Ne hagyd magad emberke (1959) karikaturisztikus elemeivel, filozofikus gondolataival a felnőtteknek készült, szinte egész alkotói pályáján a gyermekekhez szólt. Közel fél évszázad után is feledhetetlen a Nepp Józseffel és Jankovics Marcellel készített számtalan Gusztáv-epizód (1965-1968) amelynek rendezője volt. A kissé esetlen, minden lébe kanál, tipikus kisembert ormázó magyar rajzfilmfigura, Gusztáv és mindennapjai Nepp 1961-es, Szenvedély című kisfilmjéből indult, és vált az ország kedvencévé. Több legenda is terjed a figura nevének kitalálásáról, az egyik változat szerint Dargay nevéhez fűződnek, ő Gusztáv keresztapja. Francia megrendelésre készített egy aktualizált La Fontaine meséi (1969-1970) sorozatot.

Ezt követte a Marci (1964-1965), a Vili és Bütyök (1969-1970) után pedig megalkotta a Pom Pom meséit (1978-1982) és az A nagy ho-ho-ho-horgászt (1982), több nemzedék kedvenceit. Hihetetlen érzékkel talált rá a veretes irodalmi alapanyagra, amelyből kedves és szeretetre méltó, de kicsit kajla figurákat rajzolt.

Hallatlan népszerűségét több gyermekgeneráció előtt olyan egész estés rajzfilmjeivel érte el, mint a Lúdas Matyi (1976), amelynek Matyival egyenrangú, fontos főszereplője a csalafinta, gazdáját segítő liba. A klasszikus Fazekas Mihály-mesének megfelelően a szegény, furfangos libapásztor kisfiú története elevenedik meg arról, hogyan száll szembe és torolja meg a falu gazdag emberétől igazságtalanul kapott 25 botütést.

Még nagyobb népszerűséget hozott számára az előbb részekként készült, majd egész estés filmmé összeállított Vuk (1981). Dargay már jóval a rajzfilm elkészítése előtt, 1972-ben a Füles rejtvényújságban képregény formájában is megrajzolta a kis róka kalandos történetét. A rajzfilm páratlan sikere a bevezető dal továbbélésében s az élelmes kis rókát megörökítő játékfigurák népszerűségében is megmutatkozott.

További egész estés filmje volt a Jókai Mór Cigánybáró és Szaffi című művei nyomán készült Szaffi (1984), ami 17. században játszódik, amikor a Habsburg-ház elhatározza, hogy kiveri a törököt Magyarországról.


Nepp Józseffel és Imre Istvánnal közösen készült Az erdő kapitánya (1987), ami emberi tulajdonságokkal rendelkező állatok kalandjait meséli el. De Dargay keze nyomát őrzik a Dörmögő Dömötör gyermekújság, illetve mesekönyvek illusztrációi is. Munkásságát 1968-ban Balázs Béla, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész díjjal ismerték el. Filmjeiért az 1961-es Rövidfilmfesztiválon I. díjat, 1982-ben a Játékfilmszemlén rendezői és 1986-ban a Játékfilmszemlén közönségdíjat kapott. 2006-ban a Magyar Filmszemle Életmű-díjával tüntették ki, 2007-ben Budapest díszpolgára lett.
Utolsó forgatókönyvírói munkája az 1995-ben A hetedik testvér volt.

2009. október 20-án halt meg Budapesten.

Reklámfilmek:

Varázsfurulyás (1955, 02'00")
Elektromos háztartás (1957, 02'05")
A természet ajándéka (1957, 03'00")
Túlokos Domokos I. (1957, 01'05")
Túlokos Domokos II. (1957, 01'05")
Túlokos Domokos III. (1957, 02'00")
Modern Rómeó és Júlia (1957, 01'05")
Séta (Csodálatos szimfónia I.) (1957, 01'00")
2×2=? (Csodálatos szimfónia II.) (1957, 01'00")
Méteráru (1958, 01'00")
Darugar (1959, 01'05")
Játékbolt (1959, 17'00")
Lift (1959, 02'00")
Ampullaszignáló gép (1960, 01'05")
Egész életen át (1960, 01'05")
Don Quijote De La Mancha, a búsképű lovag (1960, 01'00")
A fehér hölgy és a fekete fiú (1961, 01'05")
Kiosz (1961, 01'00")
Alufix (1963, 01'00")

Egyedi filmek:

Ne hagyd magad, emberke! (1959, 17'00")
Galilei (1962, 10'00")
Dióbél királyfi (1963, 13'00")
Gusztáv és a vadászeb (1966, 05'00")
Variációk egy sárkányra (1967, 08'00")
Rendhagyó történetek (1970, 10'00")
Hajrá mozdony! (1972, 08'00")
A három nyúl (1972, 07'00")
Zsuzsu locsol (1972, 02'00")
Ámor op. 1 (1972, 02'00")
Pázmán lovag (1973, 10'00")
Visszajelzés (1977, 02'00")
Pom Pom meséi: Szegény Gombóc Artúr (1978, 09'00")
A préri pacsirtája (1991, 12'00")

Részlet a Vuk című animációs filmből

A bejegyzés trackback címe:

https://animatoon.blog.hu/api/trackback/id/tr8315713948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása