A pixilláció képkockánként rögzített filmanimációs technika, amikor az animált szereplők mindegyike vagy egy része színész, akik a reális mozgás helyett fázisról fázisra, képfelvételről képfelvételre csak apránként mozdulnak el, így a végeredmény „élethű” látványt mutat ugyan, a mozdulatok és a helyváltoztatás módjai viszont groteszkek, olykor a fizika törvényszerűségeivel összeegyeztethetetlenek lesznek.
Ezzel a technikával a lehetetlen is lehetségessé válhat: például megtáncoltathatunk egy ollót, 20 diák beférhet egy kartondobozba, egy ceruza pedig akár legyőzheti a kezet, ami éppen rajzol vele.
A film ezzel a technikával is úgy készül, hogy az emberek és/vagy tárgyak mozgását képkockánként vesszük fel és a gyors egymásutánban történő levetítésükkel keltjük azt az érzést, mintha „élnének”. Ebből általában nagyon mulatságos dolgok születnek.
A pixillációs technika a mozgás stoptrükkel való rögzítése képfelvételről- képfelvételre. Ilyenkor a mozgást nem folyamatában, hanem egy-egy fázisában rögzítik, ennek eredménye a groteszk, természetellenes mozgás. Kétféle eljárással is létrehozható, az első, a munkaigényesebb, korai eljárás melyet még a digitális technika megjelenése előtt használtak. Itt minden egyes fázist külön-külön állítanak be és fényképeznek le. A mai filmrögzítési technikának köszönhetően azonban, már a teljes egészében felvett mozdulatsorokból vágják ki később a fontosabb fázisokat, így hozva létre a szaggatott mozgás érzetét. Ezek a mozgások általában ellenszegülnek a fizika törvényeinek. Varsányi Ferenc Suli-buli című egész estés alkotásában például szó szerint a földbe döngölik egymást a fiatalok. A pixilláció nem igényel sok technikai feltételt, ennek ellenére filmes berkekben csak nagy ritkán használják, mivel pontos, gyors és jól előregondolt kivitelezés szükséges hozzá.
A munka ezzel a technikával szórakoztató és ez kiváló módja annak is, hogy a diákok jobban megismerjék egymást. A munka a pixillációval általában nagy felbolydulással, izgatottsággal és nevetéssel jár.
