Walt Disney híres multiplán kamerája mellett
A Hófehérke óriási sikere megnyitotta az utat a hasonló vállalkozások előtt, és bebizonyította, hogy a rövidfilmeken túl a meg a produkciókban is komoly üzleti lehetőség van. A mesefilm híven követi a harmincas évek játékfilmes dramaturgiáját, ízlésvilágát, és már jól mutatja a kialakult Disney-rajzfilmvilág képét, amely ettől kezdve sok évtizeden át meghatározó volt az animációs tömegfilmgyártásban. A vizuálisan színvonalas, igényes produkció tartalmát tekintve megmaradt sekélyesnek és érzelgősnek, hiszen a felhőtlen szórakozáshoz a közönségnek nem volt szüksége drámai mélységekre. A kritika szóvá is tette a szentimentális, bájos, néhol giccsbe hajló stílust, amely aztán a Bambiban (1942) még tovább fokozódott. Tartalmát tekintve Disney legjobb egész estés filmjének a Pinocchiót (1940) tartja a szakma, amelyben sikerült a túlzott érzelgősséget valamennyire elkerülni.
Disney legellentmondásosabb alkotása a Fantasia (1940), amely klasszikus zenedarabokra készített animációs jelenetek sorozata. A karikatúraszerű, vicces rajzok, amelyek kiválóan működtek a Silly symphonies, és az érzelmes képsorozatok, amelyek tündérmesék esetében még valamelyest megbocsáthatók, Beethoven, Bach vagy Sztravinszkij zenéjével sehogyan sem illenek össze. A film kapcsán Disneyt sokan hozzá nem értőnek és a zene elpocsékolójának tartják. Tény, hogy a gondolati tartalom messze elmarad a felhasznált zenei darabok színvonala mögött, a látvány pedig a komolyzene nagyjaival társítva totális stíluszavart eredményez. Az európai kísérleti filmesek, mint látni fogjuk, a komolyzene és az animáció kapcsolatát az absztrakt animáció irányából közelítették meg, igen értékes alkotásokat létrehozva.
A II. világháború idején Disney is részt vett a propagandafilmek gyártásában. Egyik ilyen filmje, a Donald kacsa főszereplésével készült Führer arca (The Fuehrer’s Face, 1942) hozta meg számára a tizedik Oscar-díjat. Ebben az időszakban több nehézséggel is szembe kellett néznie. Stúdióját nagyobb és impozánsabb székhelyre költöztette, ami komoly anyagi terhet jelentett, a helyzetét pedig tovább súlyosbította, hogy az európai piacról származó jövedelem a háború miatt kiesett. Ráadásul az elégedetlen alkalmazottak sztrájkba kezdtek, amit Disney nagyon rosszul élt meg, és mivel maga is a kimerültség határán volt, személyesen is konfrontálódott dolgozóival. Az események következtében több munkatársa is elhagyta a céget, akik közül néhányan a Disney-stílus alól felszabadulva új irányokba indultak, színesítve, felpezsdítve és megújítva az amerikai rajzfilmes világot.
A háború után Disney számára a harmincas évek anyagi sikere nem tért már vissza, ezért a stúdió más jellegű produkciókkal, például természetfilmekkel és játékfilmekkel is kezdett foglalkozni, ő maga pedig egyre kevésbé vett részt a közvetlen munkában.
Walt Disney rajzfilmes tevékenységével 48 Oscar-, 7 Emmy-díjat és ezeken kívül még majdnem ezer másik díjat nyert. Fénykorában ambiciózus tervei a vállalatot állandó anyagi bizonytalanságban tartották, melyet Roy türelme és elszántsága tartott egyensúlyban. Disney halála után, Wolfgang Reitherman (1910–1985) vezetése alatt, egy konzervatívabb menedzsmenttel a helyzet stabilizálódott, viszont a fantasztikus áttörések is elmaradtak.
Disney személye még életében megosztotta a kritikát és a szakmát. Egyfelől ő volt a „burbanki mágus” vagy „a huszadik század Ezopusza”8, másfelől pedig azzal vádolták, hogy elnyomta az animációs művészet szabadságát, és mindent elárasztott az idealizált világú, ám a túlzott formai realitástól elszakadni mégsem tudó filmjeivel. Amit biztosan megállapíthatunk, az az, hogy a fantasztikus technikai újítások bevezetésével Disney megalkotta a rajzfilm területén a közízlésre alapozó tömegkultúrát. Magát nem tartotta soha művésznek, elismerte, hogy tevékenysége tudatosan a széles fogyasztói réteget célozza meg. Saját ízlése nem lépett túl közönségének preferenciáin, ám ezt ő nyíltan vállalta, mint ahogy egyszerű származását is. Filmjeinek gazdag szín- és formavilága elkápráztatta a nézőket, szereplőinek bájos, felelőtlen magatartásával pedig szívesen azonosultak. Ezt erősítendő pozitív karakterei a kisgyermekek jellegzetes jegyeit hordozták magukon: kerek formák, hatalmas szemek, nagy fej, rövid karok és imádnivaló mozdulatok. Disney kínosan ügyelt arra is, hogy vázlatok, félkész tervek ne kerüljenek nyilvánosságra, a publikum csak a kész, fényesre csiszolt látvánnyal találkozhatott. Az idő előrehaladtával az édeskés hangvétel és az erősen giccsbe hajló világ egyre inkább meghatározóvá vált Disney filmjeiben, és hosszú ideig az egyetlen elfogadott standard volt a rajzfilm világában. Figurái körül igazi sztárkultuszt generált, ma is lépten-nyomon találkozunk velük az újságok címlapján, ruhákon, játékokon, használati tárgyakon. Tudatos üzletemberként egyetlen filmjének vagy figurájának jogát sem adta el, a Disney Stúdió ennek szellemében mind a mai napig rendkívül szigorúan alkalmazza a szerzői jogok védelmét.
A Disney-jelenség kitörölhetetlen nyomot hagyott az animáció műfajában. Egyrészt kultuszt teremtett, és létrehozta a professzionális rajzfilmes ipart, másrészt viszont hatására a felületes köztudatban a mai napig is az él, hogy az animációs mozgóképművészet egyenlő a vicces rajzfilmekkel, bájos figurákkal és érzelgős történetekkel.
Egészen a 21. század elejéig a Walt Disney cég volt a világon a vezető rajzfilmgyártó, így utolsó alkalommal került rajzfilm alkotása a 2011-es Micimackó. Azóta az egyeduralmát megtörték a számítógépes grafikával készült rajzfilmek, mint az Aranyhaj, vagy a Jégvarázs, ennek ellenére még mindig versenyképes.
