1936-ban alakult Szovjet rajzfilm és bábfilmstúdió, amely kifejezetten animációs filmkészítés céljával jött létre, és rövid idő alatt a Szovjetunió vezető animációs stúdiójává vált. Mivel a stúdió az előzőekben említett ideológia meghirdetése után jött létre, kezdetben kizárólag az ennek megfelelő filmeket gyártotta, vagyis cellanimációs technikával készült mesefilmeket. Irtózatos iramban a harmincas évek végére több, mint húsz filmet készítettek el, ezzel is igazolva a szocialista termelékenység diadalát, illetve azt, hogy a szovjet művészet semmiben sem marad el más országok, kiváltképp az Egyesült Államok ilyen irányú tevékenysége mögött.
A kezdeti eredmények minőségétől függetlenül az animációs filmgyártás nagymértékű támogatottságának köszönhetően a műfaj megszilárdult a Szovjetunióban, és kialakultak a szükséges feltételei olyan majdani produkciók és életművek létrejöttének, amelyeket például az orosz animáció atyjának tartott Ivan Ivanov-Vano vagy a későbbiekben meghatározó alkotóvá váló Jurij Norstejn jegyez.
A bábanimációs részleg, amely papírkivágásos filmeket is készít majd, 1954-ben alakult, a sztálini szigor enyhülésével pedig, az ötvenes évek végétől helyet kaptak a valamivel egyénibb hangvételű alkotói filmek is.
A szovjet animáció a XX. század elején jelent meg. 1906 és 1909 közt Alekszandr Sirjoev készített első ízben bábokkal előadott balettdarabokat.

1912-ben Vlagyiszlav Sztarevics szovjet biológus eredetileg a szarvasbogarak mozgását szerette volna megörökíteni, de azok a fény hatására mozdulatlanná dermedtek, így végül kipreparált példányokkal imitált mozgást. Animációs kisfilmjei olyan népszerűek lettek, hogy végül teljesen átállt a rajzfilmkészítésre, a történelembe már az orosz animáció atyjaként vonult be.

A 20-as évek végére a szovjet filmipar világszerte híressé vált, de a rajzfilmgyártás Sztálin alatt lett igazi iparág. 1934-ben a Walt Disney egy Mickey Mouse-ról szóló kópiát küldött a moszkvai filmfesztiválra. Az oroszokat elképesztette az amerikai filmes technika és azonnal kísérletezésekbe kezdtek. 1936-ban nyitott meg az első szovjet rajzfilmstúdió, a Szojuzgyetmultfilm. (1937-től csak Szojuzmultfilm) Színesfilmeket gyártott és lényegében a Walt Disney ellenfeleként működött.

Az első egész estés szovjet rajzfilm „A púpos lovacska” 1947-ben készült, Ivan Ivanov-Vano jegyzi.

A 60-as évekre egyedivé vált a szovjet rajzfilmgyártás, sajátos népi motívumokat vittek az alkotásokba.

1969-ben született a számunkra is igen kedves, No, megállj csak! Eredeti címe: ,,Nu, pogodi!”.

Főszereplői a bohókás farkas, aki iszik, dohányzik és munkakerülő, a szocialista ideák rémálma, valamint örök ellenfele, a pozitív főhős nyuszi, ám mégis a link farkas vált a nézők kedvencévé. A művet az orosz Tom és Jerry-ként emlegették.

Szintén 1969-ben készült el a Vinni Puh, a Micimackó szovjet verziója. A kövérkés barna mackó egy orosz erdőben él és Micimackóhoz hasonlóan imádja a mézet. Grafikailag persze elmaradt az eredeti Micimackótól, de így is imádták a gyerekek.
A szovjet rajzfilmgyártásra jellemző volt, hogy a sikeres nyugati rajzfilmek nyomán készítettek saját, hazai verziót. Így született meg a szovjet Brémai muzsikusok, Pinokkió és A dzsungel könyve.

Még mindig 69-ben járunk, egy abszolút szovjet kezdeményezés következménye a Gena, a krokodil. A kis krokodil tulajdonképpen egy állatkerti alkalmazott. A rajzfilm főszereplője nem is ő, hanem egy meghatározhatatlan fajhoz tartozó karakter, aki a Cseburaska nevet kapta. Ez utóbbi olyan népszerűségnek örvendett, hogy még a 2000-res években is az orosz csapat kabalafigurájaként láthattuk viszont.

Minden idők egyik legjobb rajzfilmjeként emlegetik Jurij Boriszovics Norstein: Süni a ködben című alkotását.

 

A kis süni elindul medve barátjához az erdőbe egy adag szamócalekvárral, de a leszálló ködben nehezen tájékozódik. A süni mögött hirtelen feltűnő settenkedő bagoly, a gomolygó ködből előtűnő ló alakja, a pocsolyákban hullámzó víz akkoriban csúcstechnológiának számított az animációs megjelenítésben. Ez az alkotás hírnevet hozott Jurijnak, de hihetetlen lassú munkatempójával – 2 év alatt mindössze 10 percnyi animációt hozott össze- kiérdemelte az „arany csiga” gúnynevet, s végül a Szojuzmultfilm megvált tőle.

Ezek a szöveg nélküli vagy minimális szöveggel készült alkotások pillanatok alatt hódítottak hazánkban és a környező országokban. Nem csak a gyerekek körében örvendtek népszerűségnek, a felnőttek is rajongva várták az újabb és újabb epizódokat. Sikerességüket pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mai csodálatos látványtechnikával készült.