The Walt Disney Company (röviden "Disney") a világ egyik legnagyobb média és szórakoztatóipari társasága. 1923. október 16-án alapította Walt Disney és a bátyja, Roy Oliver Disney (Disney Brothers Cartoon Studio néven) ma a második legnagyobb médiatársaság az Amerikai Egyesült Államokban. A társaság székhelye a Kalifornia állambeli Burbank.
Kezdetek:
A vállalkozás 1927-ben felvette az azóta is használt Walt Disney Stúdió nevet. Ennek megfelelően a producert tekintette a rajzfilmgyártás legfontosabb emberének, akinek feladata minél pontosabban felmérni a közönség elvárásait, s a rendező ehhez igazodva csupán levezényli a gyártás folyamatát. Ezért van az, hogy a nézők többsége jól ismeri ugyan a klasszikus Disney-meséket, ám azok rendezőjét nem tudná megnevezni.
Az Aliz-sorozat sikerét követően – született Miki egér (Mickey Mouse), akit grafikailag szintén Iwerks tervezett, ám jellemének megalkotása Disney érdeme. Először Mortimernek nevezték el, de később a barátságosabb Mickey név mellett döntöttek.
Az első két epizód nem volt sikeres, nem sikerült eladniuk, ugyanis a filmek nem lépték túl az addigi színvonalat, és Miki semmivel sem volt érdekesebb Oswaldnál, ráadásul a nézők nem is ismerték. Közben azonban megkezdődött a mozgóképtechnika újabb forradalma, a hangosítás, és Disney elhatározta, hogy a harmadik Miki egér-epizód, a Willie, a gőzhajó (Steamboat Willie, 1928) hangosított lesz. A megvalósítás rengeteg energiával és anyagi áldozattal járt, hiszen addig ismeretlen utat kellett felfedezni. Disney Pat Powers producert és az általa kifejlesztett Cinephone berendezést hívta segítségül. A kemény munka eredményeként elkészült a világ első hangos animációs filmje. Az alkotók hatalmas érdeklődésre számítottak, ám érdekes módon a forgalmazók nem kapkodtak a filmért. Még egy dolog vált ekkor világossá Disney számára, éspedig az, hogy a terjesztők soha nem alkotnak saját véleményt egy produkcióról, hanem mindig a közönség reakciója alapján döntenek, hiszen ettől függ az anyagi haszon. Végül a filmet egy broadwayi filmszínházban mutatták be, a siker pedig elsöprő volt.
A Willie, a gőzhajó története teljesen jelentéktelen: Miki egy hajó kormányosaként konfliktusba keveredik a nagydarab, goromba és faragatlan kapitánnyal. A történet csak ürügy Disneynek arra, hogy használhassa a kifejezetten erre a célra felvett és pontosan a képekhez igazított hangokat, és elsüthesse a kötelező rajzfilmes poénokat. Miki és jegyese, Minnie végigzenélik, -táncolják a filmet, hangszerként használnak minden kezükbe akadó tárgyat, sőt néha, kissé morbid módon, élő állatokat is.
Ezzel elindult világhódító útjára a rajzfilm történetének egyik legnagyobb sztárja, Miki egér, aki a karrierje csúcsán a hús-vér sztárokkal vetekedett népszerűségben. Jól kiforrott egyéniségének köszönhetően Miki egér a legyőzhetetlen hős megtestesítőjeként a rajzfilm szimbólumává vált. A körülötte megjelenő karakterek (Plutó, Donald, Goofy stb.) Az évek során a világhírű egér többszöri grafikai újratervezésen esett át, formáiban kerekebb, arányaiban kiegyensúlyozottabb lett. Hangját egészen a második világháborúig maga Disney kölcsönözte. Miki egér pályafutása 1928-tól 1953-ig tartott, ezután már csak Disney halála után, nosztalgiából és elvétve tűnt fel produkciókban.
A stúdió következő hangos rajzfilmje, a Csontváztánc (Skeleton Dance, 1929) már sokkal kidolgozottabbra sikerült. A hangok nem öncélúak, és tökéletesen kiegészítik a jól megkomponált, kerek történetet, amely morbid és groteszk, ám frappáns humorra alapoz. Fontos kiemelnünk a virtuóz animációt, amelynek köszönhetően a csontvázak elképesztő táncra perdülnek a sötét és vérfagyasztó temetői hangulatban. A Csontváztánc a Silly Symphonies (1929–1939) sorozat első epizódja volt, amely az akkoriban megszokott módszertől eltérően nem állandó főszereplőkkel dolgozott, hanem minden epizód új helyzettel és más karakterekkel jelentkezett. Itt debütált 1934-ben Donald kacsa, aki később saját sorozatot kapott, és Plutó kutya is, aki aztán Miki egérhez csatlakozott.
Az első színes filmje, a Silly Symphonies 29. epizódja, a Flowers and Trees (Fák és virágok, 1932) meghozta a stúdiónak az első Oscar-díjat. Ugyancsak ehhez a sorozathoz tartozott a következő Oscar-díjazott Disney-rövidfilm is, a 36. epizódként készült Három kismalac (Three Little Pigs, 1933). A film az animációtörténet addigi legsikeresebb rövidfilmjének bizonyult, különösen népszerű betétdala, a Who’s Afraid of the Big Bad Wolf (Nem félünk a farkastól) pedig a gazdasági világválság időszakának himnuszává vált. A kismalacok, kivételként, a Silly Symphonies még két epizódjában visszatérnek.
A legjobb rajzolókat alkalmazta, akik munkájuk során rengeteg tanulmányrajzot készítettek, hogy minél kifejezőbben és hitelesebben tudják a figurák mozgását, gesztusait ábrázolni. Disney felismerte a mimikában rejlő kifejezőerőt is, amely lehetőséget szintén igyekezett maximálisan kiaknázni. Ennek megfelelően a szájmozgás árnyaltabb alkalmazására is különös figyelmet fordított, amire igencsak szükség volt, hiszen a szájszinkron bevezetésekor a figurák jobbára egy csukott és egy nyitott szájállást használva mechanikusan tátogtak.
A 30-as évek közepén Disney arra a következtetésre jutott, hogy a rövidfilmek hosszú távon nem fogják a várt profitot hozni, ezért ismét egy új, addig kiaknázatlan területen próbálkozott: fontolgatni kezdte egy egész estés rajzfilm elkészítését. Bátyja, Roy, aki a stúdió pénzügyeivel foglalkozott, határozottan ellenezte az ötletet a várható anyagi terhek miatt, ám végül Disney sikerre vitte az elképzelését, és két év kitartó munkával elkészült az első egész estés rajzfilm, a Hófehérke és a hét törpe (Snow White and the Seven Dwarfs, 1937), amely mérföldkőnek számít az animáció történetében. A film óriási sikert aratott, és speciális, hét darab törpeméretű arany szobrocskával kiegészített Oscar-díjat nyert.
Térhatású, tündérmesébe illő látványa a William Garrity által frissen kifejlesztett, hét szinten működő multiplán kamerának köszönhető. Ub Iwerks az első multiplán kamerát 1933-ban építette meg négy réteggel, a kamerát függőleges irányban mozgatva, majd 1934-ben, mint említettük, Max Fleischer a vízszintes verzióját fejlesztette ki ugyanennek, és sztereo-optikális kamerának nevezte el. A Hófehérkében használt függőleges állású, komplex berendezést Disney a The Old Mill (Az öreg malom, 1937) című, szintén Oscar-díjat érő rövidfilmjében próbálta ki, majd azután a legtöbb egész estés filmjében alkalmazta.
